Az óvodai életben nagy szerepet tölt be a kinti mozgás és a friss levegőn való játék. Sok óvodában a gyerekek a tanév eleji jó időben a délelőtt nagy részét az udvaron töltik, ahol szabadon szaladgálhatnak, bújócskázhatnak, homokozhatnak vagy éppen hintázhatnak. Ilyenkor könnyebb a gyerkőcöket az udvarra terelni, hiszen nincs szükség ehhez csak egy váltócipőre vagy esetleg egy vékony kardigánra, pulóverre és már mehetnek is a kinti játékra.
Most azonban, ahogy egyre jobban belemegyünk az őszbe, már gyakran felüti a fejét a hűvösebb, csapadékosabb időjárás, mely sok esetben körülményesebbé teheti a kinti játékot az óvodai és a kisiskolás életben egyaránt.
A hideg miatt nő a ruha rétegeinek száma, az eső miatt megnövekedett sárból kifolyólag pedig koszosabb is lesz a játék és sok esetben egy igazi sártengerré válik az óvodaudvar. De mégis mit lehet tenni, hogy ezt megelőzzük?
Sármentes óvoda udvar a Grassland Pázsittal
Műfűvel borított udvar esetén megoldódik ez a probléma. A műfű pázsit ugyanis teljesen sármentes, így a gyerekek tiszták maradnak a játék során még az esős, borongós őszi napokon is. Mivel a műfű jó vízáteresztő képességgel rendelkezik, ezért megfelelő alépítmény esetén egy átlagos eső után tócsák, pocsolyák sem keletkeznek a felületén. Azonban nem csak ez az előnye van a műfűnek, ha óvoda vagy esetleg bölcsőde udvarról van szó.
A műfű jó ütéscsillapító
A műfű pázsit kitűnő ütéscsillapító, ami a játszótéri eszközök esetében egy nagyon fontos szempont. Nem véletlen, hogy cégünk sok esetben műfüvet telepít köztéri játszóterek ütéscsillapítására.
Biztonságos felület
A gyermekeknél gyakran előfordul, hogy elcsúsznak, elesnek a játék során. A sérülések nagy része a játszótéri eszközökön a kemény vagy egyszerűen nem biztonságos felületekre esés miatt következik be.
A természetes fű alatt általában kemény a talaj, így a gyerekek könnyen megütik, megsértik magukat. A műfű ezzel ellentétben sokkal puhább, s ezáltal biztonságosabb felületet biztosít a játékhoz, így a gyerekek kevésbé sérülnek meg, ha elesnek rajta.
Jól bírja a nagy igénybevételt
A szintetikus pázsit az élő gyeppel ellentétben jól bírja a nagy igénybevételt, amely ha egy óvodai udvarról van szó, nem elhanyagolható szempont. A műfű ugyanis nem fog kikopni a folyamatos játéktól és a szaladgálástól, így hosszú távon biztosítja a kényelmes játszó területet a gyerekek számára.
Az óvodai udvar stílusához igazítható
Műfű rengeteg színárnyalatban kapható: a friss tavaszias pázsittól kezdve a sötétebb színárnyalatokon át sokféle zöld színnel találkozhatunk a piacon. Így mindenki kiválaszthatja azt a műfüvet, ami a legjobban illik az épület stílusához vagy éppen a játszótéri eszközök színéhez, arculatához.
Bizonyos műfű típusok pedig nem csak a megszokott zöld árnyalatokban kaphatóak, hanem különféle színekben is elérhetőek, mint például piros, kék vagy akár citromsárga. Ezekkel egy igazán játékos és vidám hangulat alakítható ki az óvodai udvarokban.
Az általunk forgalmazott műfű pázsitok között a Gameplay az, ami több színben is elérhető. Sűrű szövésének és rövid, száliránymentes szerkezetének köszönhetően kitűnő választás sportolásra használt területek vagy játszóterek borítására, így az óvoda udvarba is nagyon jó opció lehet.
Vegyszermentes
Az élő pázsitot időnként permetezni kell rovarölő szerekkel és egyéb vegyszerekkel, hogy egészséges maradjon. Ezen kívül pedig szellőztetni is kell ahhoz, hogy folyamatosan növekedjen és jó állapotban legyen.
Ez viszont azt jelenti, hogy ezekben az időszakokban a gyerekeknek távol kell maradniuk a fűtől. Azonban a műfűvel nincs szükség ilyen munkálatokra, az egyetlen karbantartási tevékenység a műfű tisztántartása.
Allergénektől mentes
Napjainkban egyre több gyermek szenved valamilyen allergiától. A szennyezés következtében viszonylag gyakori a fűallergia is. Műfű telepítése esetén azonban nem kell aggódni az allergiás gyermekek vagy tanulók miatt sem.
Alacsony karbantartási igény
A műfüvet nem kell vágni, locsolni, újravetni a kikopott területeken, s nincs szükség gyomirtózásra vagy egyéb vegyszerek használatára sem. Így nem csak a karbantartási költséget lehet megspórolni, de az óvoda karbantartója, gondnoka a fű gondozása helyett összpontosíthat más karbantartási feladatokra.
A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a mesterséges fűnek számos előnye van és mindemellett hosszú távon igen költséghatékony megoldás egy óvoda udvar füvesítésére. Válassza ki a megfelelő típust és hozzon létre egy olyan barátságos helyet, ahol a gyerekek szabadon, biztonságosan és sármentesen szaladgálhatnak minden évszakban!