Barion Pixel

A műfű története

Bár a műfű széleskörű elterjedése az utóbbi néhány évre tehető, maga a műpázsit történetének kezdete egészen a 20. század közepéig visszavezethető. Ezek a kezdeti műgyepek azonban az elmúlt évtizedekben nagy változásokon kellett átessenek mind anyagukban, megjelenésükben, s funkcionalitásukban, hogy a ma kapható prémium műfüvek a megszólalásig hasonlítsanak élő társaikra.

Az első műfüvek

Az első nagyobb kiterjedésű műfű-szerű installációt az USA-ban telepítették le egy Rhode Island-i iskolában (mely az úgynevezett ’Chemgrass’ névre hallgatott.) Azonban a legtöbben nem ehhez az iskolához, hanem a Houston Astrodome-hoz kötik a műpázsit megjelenését. Ez egy fedett stadion volt, ahol a körülmények nem tették lehetővé, hogy élő füvet tudjanak letelepíteni a sportpályára. Próbálkoztak többféle megoldással, azonban egyik sem volt kielégítő, így 1965-ben a Chemgrass-re esett a választás. A stadion neve után át is keresztelték a műgyepet Astroturf-nek, mely tulajdonképpen hablemezre szőtt nylonszálakból állt. Ez a megoldás voltaképpen egy vastag szőnyegrétegre hasonlított, s a nylon anyag bőrrel érintkezés esetén sérüléseket is tudott okozni. Mindemellett ez egy költséges megoldásnak bizonyult, s amellett, hogy zöld színű volt, nem hasonlított a természetes fűre.

A műfű térhódítása a sportban

mufu tortenete 02 1

1967. július 25-én az Egyesült Államok szabadalmat adott ki a mesterséges gyepre és ekkor a szintetikus gyep hivatalosan is megszületett. Lassan, de biztosan az úgynevezett első generációs műpázsitok egy népszerű árucikké váltak a különböző sportágak körében az Egyesült Államokban és Kanadában.

Az 1970-es évektől kezdve megjelentek az úgynevezett második generációs műgyepek, melyeknek szálai már polipropilénből készültek, melyből kifolyólag kevésbé volt durva a felületük és a megjelenésük is élethűbb volt, mint első generációs elődeiknek. Ez a típus alkalmas volt már bizonyos sportágra, mint például a hokira, de a futball és ehhez hasonló sportokra nem volt megfelelő, mivel maga a játék és a labda viselkedése nem olyan volt mint élő pázsiton. Az ezredforduló környékére, 1996-ra vált használhatóvá a szintetikus pázsit a labdarúgásra is.

mufu tortenete 03 1

Az 1990-es évek elejéig főleg sportpályákon használtak műpázsitokat. Ebben az időszakban a műfű választék, illetve a szintetikus pázsitok minősége is gyors növekedésnek, fejlődésnek indult, melynek köszönhetően lakossági és közületi felhasználásra is elkezdtek műgyepet alkalmazni. Ez először főleg a szárazabb éghajlati területeken történt meg, ahol a valódi fű nem tudott megmaradni.

Harmadik generációs műpázsit

Az ebben az időszakban megjelenő harmadik generációs műfű már nagyon hasonlított a mai műpázsitokra: a műpázsit szálainak nagy része polietilénből készült, mely puhábbnak bizonyult mint a második generációs polipropilén, valamint a fűszálak is hosszabbak lettek, hozzájárulva a természetesebb összhatáshoz.

mufu tortenete 04 1

Kicsit több, mint fél évszázad alatt eljutottunk oda, hogy a műfüvek egy igazán népszerű árucikké váljanak. A mai modern műfüvek közül mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt ízlésének, s a felhasználási területnek megfelelően: frissen nyírt műfű pázsit otthonra, bohókás hangulatú műfű éttermekbe vagy rövidebb, sűrűbb szintetikus pázsit dekorációs célokra: nálunk mindegyik típus megtalálható.

Ha szeretné személyesen megtekinteni és megtapintani
termékeinket, akkor rendelje házhoz INGYENES, 3 darabos
mintacsomagunkat!
Csupán a postaköltség (1.890 Ft) terheli Önt.

műfű minta rendelés arany háttér

Ha szeretné személyesen megtekinteni és megtapintani
termékeinket, akkor rendelje házhoz INGYENES, 3 darabos
mintacsomagunkat!
Csupán a postaköltség (2.190 Ft) terheli Önt.